Metromusic

The best subway station band I’ve ever seen – just above the rails, like a big animal enclosed in a cage, with arms and legs independent from the body, raging against its fences.

Grand Central Terminal

grand-central-tour-talk.mp3

I know that I shouldn’t trust the subway on Saturday – it takes me more than 40 minutes to arrive at the Grand Central. I am confused: although I have spent my last 2 weeks with mapping and researching its neighborhood, I don’t know where to look for the Transit Museum. By the time I find it, it’s too late. The group has just left, the vendors tell me. They left that way.

If it’s impossible to follow a group of 20 people somewhere, then it’s the Grand Central. As I stand scanning the passers-by of the Main Concourse, it appears to me that everybody belongs to a group of twenty. All individuals tend to join temporary groups, formed only to confuse me and then disappear.

I decide to go on, with my own tour. I browse through the passages for a while, before leaving the ’subsurface pedestrian circulation system’ and arriving to the street level. I go for a walk around the subdistrict, whose buildings I know by heart. The subdistrict was created to enable owners of the Grand Central to transfer the availabel air rights (unused development rights) from above the Terminal. At the time when the district was created, there was still more than 1,6 million square feet of development rights to use on that given lot, that is, a lot of building potentials, that couldn’t be used right on the site, but had to be transferred to a neighboring location. This disponible ammount of potentially very profitable space have inspired the imagination of many developers.

Jungle reincarnations

Since the release of the movie ‘I am Legend’, that is, about a month an a half, the images linking New York City with natural scenes are overwhelming us. TV series, or advertisements, they’re all drawing inspiration from the juxtaposition of two ideas of the jungle: the forest and the city. There is nothing more stimulating  in an uncanny way than seeing the buildings of one’s everyday life overgrown by plants and trees. Transforming the present into a ruined past, a certain melancholy is haunting these images.

Madárlátta Manhattan

A metró mindig kedveskedik nekünk valamivel: a tucatnyi reklám között árválkodik egy plakát, ami nem akar tőlünk semmit, csak a jóindulatunkat, és békés jókedvünket. A madárlátta New Yorkba természetesen a másik part is beletartozik: a folyó túloldalát a pompás Chrysler Building tornyának szemszögéből látjuk.

Metrózene a Union Square-en

union-sq-subway-marley_ed.mp3
union-sq-subway-accord_e.mp3

Péntek este van, éjfél. Közlekedek a városban. Minden utam a Union Square-hez vezet, és aznap harmadszor tévedek el el a több metróvonalat összekötő alagútrendszer központi termében. Ez stratégiai pont: nem csak azért, mert itt mindenkinek át kell haladni a célja felé, de azért is, mert itt meg lehet állni. És meleg van: akinek nem sietős, nekidől egy oszlopnak és hallgatja a zenét. Bob Marley a mínusz első emeleten, tangóharmónika eggyel mélyebben.

Two choices

Vasárnap este elmentünk sétálni Edinával és Pitykével Coney Island tengerpartjára. Metsző szél, elhagyatott, megdermedt óriáskerekek, árva kocogók és a sötét tenger. Hazafelé a metrón bóbiskoltam, amikor felszállt egy reverendába és napszemüvegbe öltözött spanyol. “You have two choices” – kezdett bele. “Uptown or Downtown. Everybody has the same opportunities. New York City, many nations, many people, the same opportunities. I came with a boat, and then I had my home and my job. Then I had an accident and I don’t work anymore. I have time to preach now. Don’t forget, that everybody has only two choices. Uptown or Downtown. Heaven or Hell.” Aztán leszállt. A metrókocsi csak Downtown-ig közlekedett.

Tájékozódás

A Time Out NY múlt heti számából az derül ki, hogy még a város régebbi lakói sem igazodnak ki teljesen a metró térképén, nem is beszélve a menetrendekről. Ezért készítette el egy grafikus a metró új, átláthatóbb (de rondább) térképét. De hogyan tájékoztat ez a folyamatosan áthelyeződő felújítási helyszínekről?

Közlekedés

Buszra csak napok elteltével, véletlenül szállok: a metró körül forog minden. Ha közel laksz a metróhoz, szerencsés vagy, ha az expresszvonal állomásánál, még szerencsésebb. De ez időbe telik, mire kiderül. Amikor lakást kezdek keresni, a metró mentén gondolkozom: melyik az a pont, ahonnan gyorsan beérek Manhattan-be. Öntudatlanul magam is ingázó dolgozóvá válok, és ezt a város közlekedési infrastruktúrája kényszeríti rám – és persze az ingatlanárak. Az a városi rendszer, amelyben a (Manhattan) szigeten lakni gyakorlatilag a tehetősek kiváltsága, de amelyben dolgozni szinte mindenki a szigetre jár be, szinte minden reggeli és esti mozgás a borough-k közötti gurulásra korlátozódik, beleértve ebbe a Manhattan Uptown és Downtown közötti “közlekedőfolyosók” használatát. (Thomas Bender szerint a város függőleges – és vertikális – irányultsága csak idővel váltotta fel a vízszintes, a sziget keleti és nyugati partjai között intenzív közlekedés és a horizontális építkezés irányultságát.)
Brooklyn északi részéből a délibe eljutni Manhattan-en keresztül lehet. Mintha a közlekedési hálózat tanácstalanul állna az előtt az elképzelés előtt, hogy valaki nem csak a munkahely-otthon útvonalon kíván közlekedni. Miközben a városháza 2030-ról beszél, a város maga még mindig mélyen a 20. században jár.

A kínai nő

A metróban várok, és olvasok. Mellettem keresztrejtvényt fejt egy spanyol nő, és a fogát piszkálja egy fekete férfi. Egy kínai nő érkezik, és szó nélkül nyújtja a füzetét felém. Tanácstalan képet vágok, erre a fekete férfihez közelít. Nyilvánvalóvá válik, hogy az irányt akarja megkérdezni, ‘Atlantic’, veszem ki a szavaiból, miközben fáradhatatlanul mutogat a füzetében vastagon kihúzott kínai írásjelekre. Atlantic, azt értjük, de hogy mi van odaírva, azt nem. Összenézünk a férfival és a nővel, és próbálunk többet megtudni az úticélról. A férfi tágra nyitott ajkakkal, bőven artikulálva kérdezi: “Wer-do-u-wan-to-go?” A nő továbblapoz, és mutatja felénk: ‘Prospect’. “A-ve-nue or Park?”, kérdezzük tőle. Nem érti, nem tud válaszolni. A férfi mutat neki egy irányt, a nő kétkedve nézi, én a vállamat vonogatom. A kínai nő végül elmegy. Perceken belül találni fog valakit, aki beszéli a nyelvét.