Milos Forman a MoMÁban

New York igazi Közép-Európa. A Guggenheim közép-európai modernizmus fotókiállítása, a Public Library Nádas Péter-beszélgetése, a Lengyel új hullám retrospektív az Anthology-ban, Boris Groys a New Museumban, és most a Milos Forman-retrospektív a MoMÁban. Forman különös figura: 1969 megérkezve New Yorkba egyből nekilátott a filmcsináláshoz, de első filmje (Take Off) még a csehszlovák világ nyomait viseli: a mindennapi élet paródiája, amerikai karakterekkel és problémákkal. Forman különös pozíciót foglal el a film történetében: kívülállóként nekiállt, és kultuszfilmet forgatott az amerikai társadalom összes jelenkori problémájáról.

Brighton Beach

Zsidó vasárnap

Forgács Péter filmjét, a Miss Universe 1929-et játszották a MoMÁban vasárnap. Utána Moritz Rabinowitz történetét néztük meg az Urban Stages Theaterben.

West Village Historical Society

Elkeveredtem a West Village Historical Society esedékes találkozójára, amelyet Warren Shaw arrogáns, de meglepően hiteles előadása töltött ki. A közönségben, mint a műemlékvédő csoportosulások többségében idősek voltak, akik mintha a saját múltjukat féltenék a beruházól és ingatlancápák megállás nélküli támadásától. A West Village-ben komoly hagyománya van a városvédelemben: az amerikai mozgalom gyakorlatilag innen indult útjára, Jane Jacobs, New York  egyik félistene vezetésével. Shaw előadásának fonalát a(z építészeti) jövő-víziók megújulásra való képtelenségére vezeti ki. Megkérdezem, hogy mit gondol az egyre szaporodó vészhelyzet-megelőző és kezelő építészeti pályázatokról. Ezek nem egy átalakuló, de jelenlévő jövő-tudatosságot bizonyítanak? Shaw kitérő választ adott.

1964 World’s Fair

A világkiállítás elemeinek egymás mellett létezése igen anakroniksztikus hatást kelt. A kiállítás kommunikációja, plakátjai, grafikai stílusa egyáltalán nem tükrözik annak a kornak a szellemét, amely magát a világűr meghódítójaként, a jövő megtestesítőjeként látta. Talán csak az optimizmus az, ami közös bennük.

Unisphere

Az 1964-65-ös világkiállításra készült el a Föld acélból megépített modellje is. Úgy tűnik, hogy a kor megszállottja volt a modelleknek és maketteknek: az űrkorszak kezdetét ünneplő Unisphere-rel a Földet kívülről látó ember önmagát ünnepli. A 36 méter átmérőjű gömb kissé magára hagyatva, a Flushing Meadows parkban, a Queens Museum előtt figyeli a magukat fényképeztető ifjú kínai házasokat.

New York állam térképe

Az 1964-65-ös világkiállítás legnagyobb pavilonjának padlójaként készült el New York állam szabadtéri térképe. A térkép, amelyet a pavilon egészével együtt Philip Johnson tervezett, 1 millió dollárba került, ami nem azonos egy mai millió dollárral. A térkép elkészültével komoly vitákat kavart: kisebb települések küzdöttek azért, hogy rákerüljenek a térképre; talán soha nem volt még ennyire erős szimbolikus jelentősége egy térképnek. A térképet igencsak megviselték az eltelt évtizedek, de újabban elkezdődött restaurálása. Jelenleg a Queens Museumban látható.
A pavilon hivatalos tanácsadója nem más volt, mint Ray Bradbury.

New York makettje

A legenda szerint a budapesti városházán létezik egy nagy makett, amely a város minden házát tartalmazza. A történet szerint két idősebb úr minden héten körbejár a városban, rögzíti a változásokat; elkészítik az új épületek makettjeit és kiemelik a lebontott épületeket. A makett nyilvánosan nem hozzáférhető, de létezik, és folyamatosan frissül. Borges térképe jut erről eszembe, amely 1:1 arányban képezi le a világot.
Párizsban a Pavillon de l’Arsenal őrzi a város nagy makettjét, New Yorkban a Queens Museum. Az 1964-65-ös, Robert Moses által szervezett New York-i világkiállítás egyik nagy attrakciója volt a város minden épületét tartalmazó modell. Születésekor 1:1200 méretarányával a világ legnagyobb makettje volt, és látványosság-létén túlmenően várostervezési eszköznek is készült. A makettet 1992-ben fejújították – így többek között a World Trade Center tornyait is tartalmazza. Emlékezzünk – a WTC a város reprezentációinak legpontosabb kor-indikátora. A makett jelenleg színes fényekkel megvilágítva, nehezen láthatóan terül el a Queens Museum állandó kiállításában.

Grand Central Terminal

grand-central-tour-talk.mp3

I know that I shouldn’t trust the subway on Saturday – it takes me more than 40 minutes to arrive at the Grand Central. I am confused: although I have spent my last 2 weeks with mapping and researching its neighborhood, I don’t know where to look for the Transit Museum. By the time I find it, it’s too late. The group has just left, the vendors tell me. They left that way.

If it’s impossible to follow a group of 20 people somewhere, then it’s the Grand Central. As I stand scanning the passers-by of the Main Concourse, it appears to me that everybody belongs to a group of twenty. All individuals tend to join temporary groups, formed only to confuse me and then disappear.

I decide to go on, with my own tour. I browse through the passages for a while, before leaving the ’subsurface pedestrian circulation system’ and arriving to the street level. I go for a walk around the subdistrict, whose buildings I know by heart. The subdistrict was created to enable owners of the Grand Central to transfer the availabel air rights (unused development rights) from above the Terminal. At the time when the district was created, there was still more than 1,6 million square feet of development rights to use on that given lot, that is, a lot of building potentials, that couldn’t be used right on the site, but had to be transferred to a neighboring location. This disponible ammount of potentially very profitable space have inspired the imagination of many developers.

Martin Luther King Jr. Day

mlk-we-shall-overcome.mp3

January 21 was Martin Luther King’s Day. A national holiday, thanks to a group of students and teachers who joined forces in some Midwest colleges, and repeatedly demanded from the authorities the recognition of the MLK Day. It was 40 years ago that MLK was shot in the face on his civil right campaign in Memphis.

They succeeded, thus creating another red letter day in the calendar. Nevertheless, the instant poll, organized daily in my regular Blue Spoon café, revealed that about a half of downtown workers, visiting the café, would work on January 21, despite its holiday status. I, as a municipal employee, didn’t.

So I went to celebrate. I walked down the few blocks from Classon Avenue, to ther Brooklyn Academy of Music, to enjoy the free program supported by the local shopping center. The program consisted of verious performances, a screening, and a civil rights movement concert, by famous gospel singers. I chose the screening. BAM’s movie theater was packed: you could sense the excitement of the spectators, mostly Afro-Americans. The movement songs on the screen were rapidly joined by the audience: they were all known and all sung throughout the room; a very touching moment.

The movie was capturing: it told not only about the heroic struggle of Memphis union and church leaders standing up for the city’s sanitation workers rights, but also the strategic mistakes MLK made in the course of his campaign. Leaving the theater, I had no illusions about the success of the civil rights movement: our beloved neighborhood, although good-willingly balancing between gentrified tidyness and black poverty, is a good example for a highly polarized society.