Grand Central Terminal

grand-central-tour-talk.mp3

I know that I shouldn’t trust the subway on Saturday – it takes me more than 40 minutes to arrive at the Grand Central. I am confused: although I have spent my last 2 weeks with mapping and researching its neighborhood, I don’t know where to look for the Transit Museum. By the time I find it, it’s too late. The group has just left, the vendors tell me. They left that way.

If it’s impossible to follow a group of 20 people somewhere, then it’s the Grand Central. As I stand scanning the passers-by of the Main Concourse, it appears to me that everybody belongs to a group of twenty. All individuals tend to join temporary groups, formed only to confuse me and then disappear.

I decide to go on, with my own tour. I browse through the passages for a while, before leaving the ’subsurface pedestrian circulation system’ and arriving to the street level. I go for a walk around the subdistrict, whose buildings I know by heart. The subdistrict was created to enable owners of the Grand Central to transfer the availabel air rights (unused development rights) from above the Terminal. At the time when the district was created, there was still more than 1,6 million square feet of development rights to use on that given lot, that is, a lot of building potentials, that couldn’t be used right on the site, but had to be transferred to a neighboring location. This disponible ammount of potentially very profitable space have inspired the imagination of many developers.

The Metropolitan Exchange

After Beckett, I leave the theater quickly. I still hope to catch the mysterious meeting of ‘young design and urban professionals’, Metropolitan Exchange, just a few blocks away from the BAM. I received an invitation from Tom with whom I met a few days earlier. He said he couldn’t come – but I should go.

I have no idea what to expect. While looking for the building, scanning the facades for numbers, a lady turns towards me and asks what am I looking for. 33, I answer, 33 Flatbush Avenue. This is where I go, she says, so she took me to the house, and let me in. You’re lucky, she goes on. The doorbells don’t work, you need to call someone’s phone to get in. Helped by her confidence, I do get in. I go up to the 6th floor, and timidely step out of the elevator. I came to a meeting, I start, but I’m some hours late, I turn to the first talking couple. You’ve arrived in the right time, a young woman says, come on in, and have a drink. She sounds german, and I make the connections between Philippe’s greetings and the MEx’s member list. Are you Kaja, I ask. How do you know, she’s surprised.

Beckett in the BAM

I arrived a half an hour earlier, but the theater’s café had no more places to sit. I was waiting with a magazine in my hands, leaning against a coloumn in that particularly renovated interior space, jewel of the Brooklyn Academy of Music Harvey Theater.
About a year ago, I participated at a discussion in the Center for Contemporary Architecture in Budapest. We were talking about ruins, and their perception. I happened to say something of ruins as design elements in galleries and other spaces of art. Someone objected and told me: ‘it is not because we want our spaces to be run down – not at all. We have no money to renovate them.’
BAM has money, with over a dozenh of members contributing with more than 5 million dollars, but still, its walls are uncovered, the bare bricks and other wall structures are illuminated to emphasizer the alternative character of the place. The premier cultural venue of Brooklyn, the BAM is probably seen as alternative from Manhattan. I heard people asking: ‘But what does this wonderful institution do in Brooklyn?’. Others replied: ‘Brooklyn is the new Manhattan.’
It’s Beckett in the BAM, Happy Days, Fiona Shaw plays it all, with a male actor suffering under and around her, but never joining the conversation. She is in the middle of the scene, covered by sand, apparently the debris of a building after the explosion. After some explosion, of which we will never get to know anything more. Just like the whole piece: thrown into the middle of nowhere, a couple continues its one-sided conversations until the female part is totally covered in the ground.
I could take one photo before the security staff started approaching me.

Jungle reincarnations

Since the release of the movie ‘I am Legend’, that is, about a month an a half, the images linking New York City with natural scenes are overwhelming us. TV series, or advertisements, they’re all drawing inspiration from the juxtaposition of two ideas of the jungle: the forest and the city. There is nothing more stimulating  in an uncanny way than seeing the buildings of one’s everyday life overgrown by plants and trees. Transforming the present into a ruined past, a certain melancholy is haunting these images.

Martin Luther King Jr. Day

mlk-we-shall-overcome.mp3

January 21 was Martin Luther King’s Day. A national holiday, thanks to a group of students and teachers who joined forces in some Midwest colleges, and repeatedly demanded from the authorities the recognition of the MLK Day. It was 40 years ago that MLK was shot in the face on his civil right campaign in Memphis.

They succeeded, thus creating another red letter day in the calendar. Nevertheless, the instant poll, organized daily in my regular Blue Spoon café, revealed that about a half of downtown workers, visiting the café, would work on January 21, despite its holiday status. I, as a municipal employee, didn’t.

So I went to celebrate. I walked down the few blocks from Classon Avenue, to ther Brooklyn Academy of Music, to enjoy the free program supported by the local shopping center. The program consisted of verious performances, a screening, and a civil rights movement concert, by famous gospel singers. I chose the screening. BAM’s movie theater was packed: you could sense the excitement of the spectators, mostly Afro-Americans. The movement songs on the screen were rapidly joined by the audience: they were all known and all sung throughout the room; a very touching moment.

The movie was capturing: it told not only about the heroic struggle of Memphis union and church leaders standing up for the city’s sanitation workers rights, but also the strategic mistakes MLK made in the course of his campaign. Leaving the theater, I had no illusions about the success of the civil rights movement: our beloved neighborhood, although good-willingly balancing between gentrified tidyness and black poverty, is a good example for a highly polarized society.

Shigeru Ban és a katasztrófa építészete

Kedden a Cooper Union-ban Shigeru ban tartott előadást, telt ház előtt. Shigeru Ban pontosan itt, a Cooper Union építésziskolájában végzett, mielőtt karrierje meglódult. Az előadás nagy része az építész felelősségéről szólt: Ban az utóbbi tíz évben rengeteget dolgozik katasztrófa-sújtotta területeken (Ruandában, Indiában, Törökországban, Sri Lankán), ahol olcsó, könnyen előállítható hajlékokat tervez. Valószínűleg ezért időzítették így ezt az előadást. A szervező Architectural League a 2007-08-as szezonban “Reimagining Risk” (Building and Fear, Indefensible Space) címmel tartott előadás-sorozatot. Ha a katasztrófa nincs is jelen a New York-iak életében (csak a filmeken), ennek megvan a lehetősége. A városháza globális felmelegedést vizsgáló kutatócsoportja szerint a tengerszint emelkedése komolyan veszélyeztetheti Manhattant – a szigetet. Emellett a hurrikán lehetősége sincs kizárva: a magát felkészültnek tudni szerető városháza az elmúlt hónapban beindította a vészhelyzetekben történő kooordináció megkönnyítését szolgáló kommunikációs hálózatot, és építészeti pályázatot hirdetett egy modellezett hurrikán rombolása utáni tömeges szükséglakások tervezésére.

Ramak Fazel a Storefront-ban

A Storefront New York legendás építészeti galériája, amely leginkább budapesti Kortárs Építészeti Központunkhoz hasonlítható (www.kek.org.hu), kevesebb programmal és több támogatással. A Storefront január 22-én nyitja meg Ramak Fazel kiállítását. A fotográfus Fazel 2006-ban körbeutazta az Egyesült Államokat, hogy lefotózza az össze állam Capitol épületét, állami parlamentjét, kívülről és belülről. Eközben többször letartóztatták, terroristának nézték, megfenyegették. Erről az útról szól a kiállítás.

Madison utca 41.

Egy kanapé váratléan felbukkanása tökéletessé varázsolta a kényelmet nálunk, a Madioson utca 41. legfelső emeletén.

New Museum

A múlt hétvégén végre sikerült eljutnom a híres-neves New Museum-ba. A SANAA japán építésziroda ezüstszínű épülete minden újság oldalain szóba került és a város legkarakteresebb új épületeként lett kikiáltva. Ezzel kontrasztban, az épületet felavató kiállítást inkább kritika érte, mint méltatás. A kiállítás egyik hibája, ami az épületé is, hogy nagyon szűk: a lifttel a különböző szintekre megérkezve a látogató azonnal a kiállítások közepébe csökken, és nem lehet őt – vagy tekintetét – a kiállított munkák között vezetni.

A tekintetet amúgy is valami más vezeti, a kiállítótereken kívülre: maga a város. A zsebkendőnyi területre tervezett épület vertikalitásának betetőzése a legfelső (alatti) emelet a priori funkció nélüli társalgója, ahol kénylemes fotelekben elnyúlva nyílik alkalmunk Downtown Manhattan egyedülálló panorámájában gyönyörködni, és közben semmi nem késztet minket arra, hogy fogyasszunk, vásároljunk, vagy sietősen továbbálljunk.

Majomváros

Pityke és Edina végre elcipelnek magukkal a Monkeytown szombat esti programjára. A hely egyszerre étterem és mozi. A négyszögletű teret körbevevő kanapékon kényelmesen hátradőlve lehet emészteni az elsőosztályú vacsora-kompozíciókat. A kanapék fölötti fal világosra festve: ezeken és a bejárat előtti vásznon zajlik a vetítés. A vetített felületek, a mindenütt körülvevő hangokkal kiegészülve totális környezetet hoznak létre, olyasfélét, mint amilyeneket építészhallgató-korunkban mindig tevrezgettünk: olyan teret, amely minden életfunkciót, gondolatot és érzetet befolyásol.