Metrózene a Union Square-en

union-sq-subway-marley_ed.mp3
union-sq-subway-accord_e.mp3

Péntek este van, éjfél. Közlekedek a városban. Minden utam a Union Square-hez vezet, és aznap harmadszor tévedek el el a több metróvonalat összekötő alagútrendszer központi termében. Ez stratégiai pont: nem csak azért, mert itt mindenkinek át kell haladni a célja felé, de azért is, mert itt meg lehet állni. És meleg van: akinek nem sietős, nekidől egy oszlopnak és hallgatja a zenét. Bob Marley a mínusz első emeleten, tangóharmónika eggyel mélyebben.

Pool party

A véletlen egy medencébe sodor este. Meghívóm járt Pesten: a Cinetrip-re hivatkozik, amikor reklámozza az eseményt. Erről azonban szó sincs. A víz pont kellemetlenül hűvös, időről időre a szaunába szorulunk vissza, és mindenhol színes koktélokat szörcsölgető, kisportolt testek. Talán egy órát, ha maradok.

New York Society of Acoustic Ecology

A turisztikai szakirodalom szerint egy rekreációs utazáshoz három hét szükséges. Ha ennél tovább maradsz, átszerveződik a szabadidőd. Ekkor érdemes feliratkoznod pár levelezőlistára. Már Pesten feliratkoztam minden egyes hírlevélre, amit találtam.
Egy éjszakai internetes kutakodásban találtam rá a New York-i Akusztikus Ökológia Társaságra, képző- és hangművészek társaságára, akik a városi hangzó környezetet vizsgálják és rögzítik. Provokatívnak szánom a kérdést: miért ökológia a hangok összessége? Beszélhetünk rendszerről a városban szétszórt hangok esetében? Hatással vannak ezek egymásra? Vagy: hol van jelen az ökológia kritikai szemlélete a hangokkal való foglalkozásban? Választ nem kapok, de útmutatást igen, hogy merre keressem.

New York-Párizs élményhíd

Egy irodában találok rá erre a képre. Várakozom, így van időm elmélyedni a rajzban. Nyugtalanító érzés lesz úrrá rajtam, amikor elkezdem kisilabizálni a feliratokat. Miközben egy erősen nosztalgia-inspirálta Párizs-tabló lóg előttem a new york-i iroda falán, a boltok nevei mintha egy másik nézőpont felé szólnának. Restaurant du progres (Haladás étterem), Charcuterie moderne (Modern hentesüzlet)…ez a város “modernként” definiálja magát. A modernitás volna a mi antikvitásunk?

New York mikroklímája

Megérkezésemmel egyidőben köszöntött be a tél. Péternél, első brooklyn-i szállásomon a ház tulajdonosának lustasága miatt hetekig a sütővel fűtöttünk. November közepén ingadozik a hőmérséklet: néhány napra felmelegszik az idő, és majdnem 20 fok van. Ilyenkor az emberek ledobják a kabátjaikat és pulóverben vágnak neki a napnak. De ez nem tart sokáig: rendszerint két nap kiengedés után visszatér a hideg. Néha csalókán, a reggeli fölött az ablakon kinézőt ragyogó napsütéssel megtévesztve. Máskor párásan, nedvesen, ködbe öltöztetve a várost, hogy az épületek teteje felhőbe burkolódzik, a kompok pedig késlekedve indulnak csak neki az öbölnek. És mindig fúj a szél: a kikerülhetelen, csontokon áthatoló, a szigeten keresztül-kasul átsüvítő tengeri szél.

Love it or leave it

“U.S.A. Love it or leave it. New York Fire Department, New York Police Department, Port Authority, World Trade Center, family and friends. 9/11″ – ez áll egy dél-brooklyn-i metrómegálló fölé ácsolt, fára festett készült zászlón. Bár az évek elteltével a festék elkezdett lepattogzani a fáról, az üzenet világos: “Nem tetszik a rendszer?…” Talán a jövő év választásai ezt a típusú patriotizmust is a múltba utalják, vagy legalábbis megfosztják kormányzó erejétől.

A város és a jelek – azonosulás

Mielőtt New Yorkbe indultam volna, hosszú hetekig vártam pár papírra. Így késleltetve az utazásban, elkezdtem intenzíven olvasni New York-ról. De idejében beláttam, hogy könyvekből vajmi keveset fogok megtudni a Városról, ezért más módszer után kell néznem. Támadt egy ötletem: mi lenne, ha lenyomatai, jelei – visszfénye – mentln közelíteném meg célpontomat. Körbenéztem Budapesten: mindenütt az N, Y és C betűk kergetőztek egymással. Elkezdtem játszani a gondolattal, hogy végigjárom az összes boltot és bárt, ami New York-nak nevezi magát, lefotózom az összes ruhadarabot, ami magán viseli a város nevét, stb. De ekkor megérkeztek a papírjaim és én elindultam.
New Yorkba érve körülnéztem, és mindenütt az N, Y és C betűk kergetőztek egymással. A brooklyn-i metrókon minden tíz emberből legalább egy Brooklyn feliratú pulóverben, egy másik pedig NYC feliratú baseball-sapkában ül.

Skyline

Sharon Zukin írja a Cultures of Cities-ben, hogy a városok a 20. század utolsó évtizedeiben már nem annyira filmek, hanem saját építészetük, skyline-juk segítségével reprezentálják magukat. A new york-i skyline nem csak a távolból érdekes: a lakók maguk is gyakran az épített környezet egyes kitüntetett elemeivel, együtteseivel identifikálódnak, illetve határozzák meg magukat. Erre jó példa az a cégér, amely egy 10. utcai csontkovács akasztott ki ajtója elé.

Byrant Park

Gyakran gondolunk úgy Amerikára, mint a közszféra tökéletes hiányára, amely az autóutak, felhőkarcolók és hamburgerek lélektelenségében nyilvánul meg. New York-ra viszont gyakran hivatkozunk “nem-amerikai” városként, Európa legnyugatibb pontjaként. Mi hát európai New York-ban? Például a közterek minősége. Miközben a talajt vesztett spekuláció és a posztindusztriális városmegújítás első hullámjai rengeteg törésvonalat és falat hoztak létre elsősorban Manhattan nyugati szegélyén és a külső Borough-k mindegyikében, a krízissel és funkcióváltással szembenézni az utolsó évtizedekben nem kényszerült környékek építészeti és társadalmi folytonossága kiváló közterekben kristályosodik ki.
A Byrant park a New York Public Library mögött elterülő kis liget, amely kávézóasztalaival, vásárpavilonjaival és a tél beköszönte óta korcsolyapályájával lassít le ezreket a Midtown hömpölygése közepette. Itt a környező betondzsungel kifejezetten barátságossá válik: a tér fölé tornyosuló felhőkarcolók (pl. az Empire State Building) a legjobb arcukat mutatják felé. Az este kivilágított ablakai megnyugtatóan és mozgalmasan, a vertikalitásba kinyújtózva ölelik körül a korcsolyázókat és közönségüket.

Coney Island

Coney Island a 20. század elejének leghíresebb vidámparkja, a new york-i régió hétvégi üdülőtelepe, “a világ játszótere”. A mélyen délre lefutó metróvonalak végállomásánál régi, fekete-fehér fényképek emlékeztetnek erre az időszakra: a strandon lépni sem lehet, a város apraja-nagyja, a bevándorlók különböző hullámai préselődnek össze a homokon, az óriáskerekek és hullámvasutak között. Rem Koolhaas a Coney Island-en megvalósuló fantázia-elemet látja a Manhattan-elv mozgatórugójának: szemében a századfordulós Coney Island kicsiben modellezi a később kibontakozó New York-világot.
Télkezdetkor, mint most, nem igazán tapossák egymást agyon a standolók. Ellenkezőleg: tökéletesen kihalt a part. A fából épített ‘walkboard’ túloldalán orosz teázók és éttermek ásítoznak a parton. Az elfelejtett örömgépek mellett már a következő épületgeneráció képviselői is megvetették a lábukat: hamarosan új szórakoztató park és lakások ezrei épülnek New York egyik legjobb adottságú és potenciálisan legjövedelmezőbb területén.