Évekkel ezelőtt eljutott hozzám egy kampány híre. 2001 vagy 2002 novemberében én is megtartottam a “Vásárlásmentes napot”. Mint megtudtam, az év ezen napján ugranak a csúcsra a fogyasztási mutatók, vásárolnak legtöbbet az emberek. Én ezt nem értettem teljesen, miért pont egy hónappal karácsony előtt jut eszébe az embereknek, hogy bevásárolni induljanak, de nem akadékoskodtam.
Előző este főztem, és szendvicseket készítettem, hogy a nagy napon ne kelljen pénzhez nyúlnom. Telefonálnom kellett volna, hogy bejussak ideiglenes vendéglátóm lakásába, de ezt szabálytalannak éreztem. Inkább megvártam Zsuzsát, amíg hazaér, a háza előtt, mínuszban. Komolyan gondoltam, hogy nem vásárlok semmit.
Amerikai szemmel nézve az elmúlt években nem vásároltam semmit. A november 23 egyáltalán nem a karácsony főpróbája, hanem a Hálaadás utáni szünnap, amikor mindenki felkerekedik és családjával, barátaival beveti magát a városba, shoppingolni. A ruhaüzletekben húszméteres sorok állnak a kasszák előtt, hangos zene dübörög, az utcákon szlalomozni kell a nagy szatyrokkal egyensúlyozó népek között.
Most már értem, mi ellen kampányolnak az amerikai társadalmokritikusok. De nekem, szolidáris európainak miért is kellett nekem hatezer kilométerre innen egy napig koplalnom?
