Buszra csak napok elteltével, véletlenül szállok: a metró körül forog minden. Ha közel laksz a metróhoz, szerencsés vagy, ha az expresszvonal állomásánál, még szerencsésebb. De ez időbe telik, mire kiderül. Amikor lakást kezdek keresni, a metró mentén gondolkozom: melyik az a pont, ahonnan gyorsan beérek Manhattan-be. Öntudatlanul magam is ingázó dolgozóvá válok, és ezt a város közlekedési infrastruktúrája kényszeríti rám – és persze az ingatlanárak. Az a városi rendszer, amelyben a (Manhattan) szigeten lakni gyakorlatilag a tehetősek kiváltsága, de amelyben dolgozni szinte mindenki a szigetre jár be, szinte minden reggeli és esti mozgás a borough-k közötti gurulásra korlátozódik, beleértve ebbe a Manhattan Uptown és Downtown közötti “közlekedőfolyosók” használatát. (Thomas Bender szerint a város függőleges – és vertikális – irányultsága csak idővel váltotta fel a vízszintes, a sziget keleti és nyugati partjai között intenzív közlekedés és a horizontális építkezés irányultságát.)
Brooklyn északi részéből a délibe eljutni Manhattan-en keresztül lehet. Mintha a közlekedési hálózat tanácstalanul állna az előtt az elképzelés előtt, hogy valaki nem csak a munkahely-otthon útvonalon kíván közlekedni. Miközben a városháza 2030-ról beszél, a város maga még mindig mélyen a 20. században jár.
